A cékla - 
Jótékony hatásai, felhasználása, receptek

Tartalomjegyzék

  • Bevezető
  • A cékla jótékony hatásai
  • A cékla felhasználása
  • Receptek céklával
  • A cékla tápanyagtartalma
  • Összefoglaló

Bevezető 

A cékla egyre nagyobb népszerűségnek örvend, mint szuperélelmiszer. A legújabb tanulmányok azt állítják, hogy a cékla és a céklalé javíthatja a sportteljesítményt, csökkentheti a vérnyomást és fokozhatja a véráramlást.

A létfontosságú tápanyagokkal teli cékla nagyszerű rost-, folsav- (B9-vitamin), mangán-, kálium-, vas- és C-vitaminforrás.

A cékla nyersen is fogyasztható, de leggyakrabban főzve vagy savanyítva használjuk fel. Levelei  szintén fogyaszthatók.

Ebből a cikkből mindent megtudhatsz, amit a cékláról tudni kell.

Cékla mire jó

A cékla egyre népszerűbb szuperélelmiszer

A cékla jótékony hatásai

Csökkentheti a magas vérnyomást

Egy 2015-ös, 68 magas vérnyomásban szenvedő ember bevonásával készült tanulmány a napi 250 milliliter céklalé fogyasztásának hatásait vizsgálta.

A kutatók megállapították, hogy  jelentősen csökkent a résztvevők vérnyomása a céklalé fogyasztása után.

Feltételezésük szerint ez a vérnyomáscsökkentő hatás a céklalé magas nitráttartalmának volt köszönhető. A magas nitráttartalmú zöldségek fogyasztását a magas vérnyomás kezelésének hatékony és természetes módjaként ajánlják.

A magas vérnyomás a szív- és érrendszeri betegségek  elsődleges kockázati tényezője. Csökkentése étrendi változtatásokkal és más eszközökkel segíthet megelőzni a szívelégtelenséget, a stroke-ot, a szívrohamot és a szív-és érrendszeri megbetegedések egyéb életveszélyes szövődményeit.

Segíthet a cukorbetegség kezelésében

A cékla az alfa-liponsav nevű antioxidánst tartalmazza. Ez a vegyület segíthet csökkenteni a glükózszintet és növelheti az inzulinérzékenységet.

Segíti az emésztést

100 gramm nyers cékla 3,4 gramm rostot tartalmaz.  Az elegendő rostfogyasztás pedig elengedhetetlen a zavartalan emésztéshez és a bélrendszer egészségéhez.

Ezenkívül a rostokat összefüggésbe hozták a krónikus betegségek, köztük a vastagbélrák, a szívbetegségek és a 2-es típusú cukorbetegség csökkent kockázatával. 

Az Egyesült Államok Mezőgazdasági Minisztériuma (USDA) szerint egyetlen csésze cékla az életkortól és nemtől függően több mint 8,81%-ban fedezi az ember napi rostszükségletét.

Jobb sportteljesítmény

Egyes tanulmányok szerint a cékla és a céklalé fogyasztása javíthatja az izmok által edzés közben felvett oxigén mennyiségét.

Egy 2019-es tanulmány megállapította, hogy a céklalé nagy mennyiségben történő fogyasztása javította a tapasztalt kerékpárosok időméréses eredményeit.

Vashiány és vérszegénység ellen

A népi gyógyászatban a cékla már régóta ismeretes a vérszegénység elleni csodaszerként. Vastartalma miatt a cékla alkalmas a vashiány megelőzésére és de elősegíti a vörösvértestek regenerálódását és képződését.

Gyulladáscsökkentő

A krónikus gyulladás számos betegséggel, például elhízással, szív- és májbetegségekkel, valamint rákos megbetegedésekkel hozható összefüggésbe.

A cékla egy béta-alanin nevű aminosavat tartalmaz, ami csökkentheti a szervezetben fellépő gyulladásokat. 

Támogatja az agy egészségét

A szellemi és kognitív funkciók a kor előrehaladtával természetes módon csökkennek.

Egyeseknél ez a hanyatlás jelentős, és olyan állapotokhoz vezethet, mint a demencia.

Az agy véráramlásának és oxigénellátásának csökkenése hozzájárulhat ehhez a hanyatláshoz.

Érdekes módon a céklában található nitrátok javíthatják a mentális és kognitív funkciókat azáltal, hogy elősegítik az erek tágulását, és ezáltal növelik az agy vérellátását.

Kimutatták, hogy a cékla különösen javítja a véráramlást az agy homloklebenyében, amely terület a magasabb szintű gondolkodással, például a döntéshozatallal és a munkamemóriával kapcsolatos.

Cékla jótékony hatásai

A cékla csökkentheti a magas vérnyomást, a vércukorszintet és a gyulladásokat

A cékla felhasználása

A cékla nemcsak tápláló és egészséges, hanem hihetetlenül finom és könnyen beilleszthető az étrendbe

A céklát fogyaszthatjuk nyersen, ecetes, savanyított formában, sütve főzve vagy párolva is. Savanyított formában egész évben megtalálható a polcokon és remek köret lehet bármilyen étel mellé. 

Ahhoz, hogy minél több egészségügyi előnyét élvezhessük, a céklát érdemes nyersen (saláta formájában vagy turmixként) fogyasztani, főzés közben ugyanis elveszíti nitráttartalma nagy részét.  

De készíthető belőle leves is, és gyönyörű bíborszínével bármilyen ételt feldob. 

Ha a főzés mellett döntünk, akkor fontos, hogy ne vágjuk le a gumókról a teljes szárat, mert így nem veszíti el értékes festék-, illetve tápanyagait. A gumókat mossuk meg, majd tegyük meleg vízbe, és főzzük forrástól számítva fél-egy órán keresztül, nagyságtól függően. Ha már elég puha (ezt ellenőrizzük egy villával), akkor vegyük le a tűzről, hűtsük hideg vízzel és távolítsuk el a héját.

Már kész is vagyunk, a főtt céklát fogyaszthatjuk zöldséges ételekhez, vagy akár húsok mellé is. 

Savanyúság céklából

Ha ecetes céklát szeretnénk készíteni szükségünk lesz: 1 kg céklára, fokhagymára (három-négy nagyobb fej elég), egy evőkanál sóra, 5 evőkanál cukorra, 3 evőkanál ecetre,  kb. fél liter vízre, köménymagra és oregánóra.

A céklát sós vízben puhára megfőzzük. Kihűtjük, megpucoljuk, vékonyan legyaluljuk vagy felkarikázzuk.

A vízhez hozzákeverjük az ecetet és a cukrot, oregánóval és köménymaggal ízesítjük. Beletesszük a céklát, és legalább 1 órára hűtőbe tesszük, hogy összeérjenek az ízek.

Céklalé készítése

A céklalé készítésére lehetőleg bio zöldséget használj. Mivel a cékla méregtelenítő hatása elég erős, így elég, ha naponta 2, maximum 3 dl-rel fogyasztasz belőle.

A frissen készített céklalé alkalmas a betegségek (például nátha vagy influenza) megelőzésére is. Paradicsomlével, almával vagy egyéb frissen facsart zöldség-vagy gyümölcslével ízesítve készíts friss és egészséges koktélt magadnak és barátaidnak.

céklalé készítése

A céklalevet  almával vagy egyéb frissen facsart vagy gyümölcslével is ízesítheted

Receptek céklával

Céklás humusz

Hozzávalók

15 dkg cékla (főtt)
20 dkg csicseriborsó (konzerv)
1 gerezd fokhagyma
2 ek koriander (1 maréknyi friss koriander)
0.5 citromból nyert citromlé
5 ek olívaolaj
1 evőkanál tamarind paszta
1 közepes db cikória
10 dkg rukkola
5 dkg fekete olajbogyó
6 db pita
só ízlés szerint
bors ízlés szerint

Egy mixergépbe szórjuk bele a kisebb darabokra vágott, előfőzött céklát, a csicseriborsót, fokhagymát, egy kanál tamarind pasztát, és locsoljuk meg citromlével, olívaolajjal, fűszerezzük sóval, borssal. Keverjük sima krémmé a hozzávalókat pár perc alatt.

Sült céklás rizottó kecskesajttal

Hozzávalók

500 g cékla (megpucolva, félbevágva)
300 g rizottó rizs
1 l alaplé
2 dl vörösbor
2 közepes db salottahagyma (apróra vágva)
2 gerezd fokhagyma (apróra vágva)
4 dkg parmezán sajt (2 púpozott evőkanál)
3 ek olívaolaj
2 ek vaj (hideg)
só ízlés szerint
bors ízlés szerint
10 dkg kecskesajt (lágy)
10 dkg rukkola

Melegítsük elő a sütőt 180 fokra. A megpucolt, félbevágott céklákat helyezzük egy sütőpapírral vagy alufóliával bélelt tepsire. Locsoljuk meg egy kis olívaolajjal, akár ízesíthetjük is egy kis sóval, borssal vagy friss kakukkfűvel is. Mehet a sütőbe egy 50-60 percre. Akkor jó, ha a kés könnyedén átszalad a cékladarabon. Ha megsült, akkor egy robotgép segítségével aprítsuk fel.

Forrósítsunk egy kis olívaolajat lehetőleg egy vastag fenekű lábosban. Dobjuk rá a hagymát, főzzük egy pár percig, majd jöhet a fokhagyma. Ezután következhet a rizs, amit folyamatosan kevergetés mellett pirítsunk egy kicsit, majd adjuk hozzá a vörösbort.

Ha úgy látjuk, hogy kezdi elfőni, elkezdhetjük adagolni az alaplevet. Adagokkal dolgozzunk, egyszerre mondjuk csak egy merőkanálnyit adjunk a rizshez, és közben folyamatosan kevergessük. Addig folytassuk ezt, míg sűrű, krémes állagú nem lesz, a szemek pedig al dentére, vagy ha úgy jobban szeretjük, akkor puhára főnek. Közben amikor már érezzük, hogy puhulnak a rizsszemek, adjuk hozzá a céklát is.

Sózzuk, borsozzuk, amennyiben szükségesnek érezzük, keverjük bele a parmezán sajtot és a vajat is, fedjük le egy pár percre, majd tálaljuk friss rukkolával és kecskesajttal a tetején.

Egyszerű céklasaláta

Hozzávalók

A salátához
300 g cékla
1 db salottahagyma (kisebb)

A vinaigrett öntethez
3 ek olívaolaj
1 ek fehérborecet
0.5 kávéskanál só
0.5 kk bors (frissen tört)
1 kávéskanál őrölt fűszerkömény

A céklákat alaposan megmossuk, majd meghámozzuk. Közepes lyukú reszelőn lereszeljük, tálba tesszük.

A salottát hajszálvékony karikákra vágjuk, hozzáadjuka reszelt céklához.
A vinaigrette-hez egy kis tálban, kézi habverővel, elkeverjük az olívaolajat a fehérborecettel és sóval, borssal, köménnyel ízesítjük.

Nyakon öntjük a céklát a vinaigrette-el, alaposan átforgatjuk, és fóliával lefedve hűtőbe tesszük.
Jót tesz neki, ha fogyasztás előtt állni hagyjuk egy darabig.

Összefoglaló

A cékla tehát számos módon járulhat hozzá egészségünk megőrzéséhez, Csökkentheti a vérnyomást, a vércukorszintet és a szervezetben fellépő gyulladásokat, illetve méregtelenítő hatású.

Arról nem is beszélve, hogy alacsony a kalóriatartalma és nagyszerű tápanyagforrás, többek között rostban, folsavban és C-vitaminban gazdag.

A cékla finom és sokoldalú,így  jól illeszkedik az egészséges és kiegyensúlyozott étrendbe és egész évben bátran fogyaszthatjuk. 

Reméljük, hogy hasznosnak találtad a cikket és minden felmerülő kérdésedre választ kaptál.

Neked milyen tapasztalataid vannak a témával kapcsolatban? Írd meg nekünk kommentben!